Szemléletem
Amikor a szakválasztásaimon tűnődtem, az volt bennem, egyszerre szeretnék pszichológiával, filozófiával és italianisztikával foglalkozni, az egyetemen párhuzamosan végeztem el ezeket a szakokat. Hálás vagyok, hogy olyan témákkal, kutatásokkal foglalkozhatok, amikre szabadidőmet is szentelném. Szeretek egymás mellé tenni különböző megközelítéseket, tudományos perspektívákat, a szűkebb kutatási területem a valláspszichológia, mely szintén határterületi tudomány.
A hétköznapokban sokszor ellentétként jelenik meg a gyakorlat és az elmélet, a hit és az ész, az érzelem és értelem; a sort még hosszan folytathatnánk. Abban, ahogy gondolkodom, hangsúlyos, hogy felmutathassam, ezek mély egységben vannak. Az első ellentétpár kapcsán például megvilágító Kurt Lewin azon megfontolása, hogy nincs gyakorlatiasabb, mint egy jó elmélet. Az ellentétek mögötti egység meglátása a személyiségfejlődésünk szempontjából is jelentős. Jung modelljében az egyik lényeges dimenziót az értelem-érzelem kettősség alkotja, az egyik a dominánsabb, és a fejlődés útját éppen az jelenti, hogy amelyik korábban háttérbe szorult, most az is térhez jut. Egy racionális, a gondolataiban otthonosan mozgó személy számára fontos lépés, amikor teret tud adni az érzéseinek is.
Marcus Aurelius fogalmazza meg, hogy az életünk olyan, amilyenné a gondolataink teszik. Ezért alapfeltevéseink, belső tartalmaink reflektív átgondolása nem életidegen tevékenység. Nagyon különböző lehet, és ennek mentén az életeink is különböznek, hogy mit jelent számunkra például a barátság, a házasság, a siker vagy az érték. A reflexió teszi lehetővé, hogy olyan életet élhessünk, amely önazonos a számunkra. Az embert az a veszély fenyegeti, hogy elveszítheti saját magát (Heidegger), mert könnyen a konformizmus vagy az elvárások csapdájába kerülhetünk. Például, amikor valaki aszerint választ szakmát, ami éppen felkapott vagy társadalmilag megbecsült, vagy amikor enged a környezet nyomásának; és közben egyre kevésbé látja, mi is az, amit igazán szeretne, magáénak érezne. Az önismereti munka fontos lépést kínál ahhoz, hogy azzá váljunk, akivé lehetünk. A belső úton sokat segíthet egy kísérő, nemcsak a biztonságos tér megteremtésével, de azokkal a kérdésekkel, visszajelzésekkel, új nézőpontokkal is, amelyekre korábban nem láttunk rá. Az önismereti növekedéshez bátorság, erő szükséges, de a változás és változtatás reményét hordozza.